Ötödik Fejezet

Sziasztok! Hatalmas késéssel, de megérkezett az ötödik fejezet! Sajnálom, hogy ennyit késtem, de nem volt időm írni. Köszönöm a rengeteg kommentet és megtekintést és hogy kitartottatok a blog mellett! Köszönöm és köszönöm! Jó olvasást mindenkinek!

Ölel mindenkit; Csenge K.

  Ötödik Fejezet - Send My Love To Your New Lover

Lisa

Azon a délutánon valami megváltozott. Tényleg.
Azóta egyre többet társalgok Justinnal, sőt Max meg is kérdezte, hogy nem-e kevertem Justin teájába valamit, ugyanis annyit beszél, hogy mindenki el van bűvölve tőle. Ennek ellenére még mindig fontosnak érzem, hogy tartsam a távolságot közte és köztem, mert Justin elég kiismerhetetlen, így sosem lehet tudni.
- Mondd el a titkod- lép ki Justin szobájából Max.
- A titkom?- kérdezem nevetve.- Nincs semmilyen titkom.
- Azt mondod Justin teljesen véletlenül lett ilyen életvidám?
- Gyorsan ment nem igaz? Elvégre még csak egy hónapja vagyok itt.
- Apropó jut eszembe. Holnap el kellene vinned Justint a kórházba egy rövid vizitre.
- Egyedül?- kérdezem aggódva.
- Természetesen nem. Én is veletek megyek, neked csak annyi a feladatod, hogy vezesd az autót.
- Oh, okés- bólintok.
- És ha nem baj, akkor jó lenne, ha már itt lennél holnap nyolckor.
- Rendben.
- Jó szórakozást! Holnap reggel nyolckor ugyanitt!- Max int, majd kilép a házból.
- Szóval Houthen, mit nézünk ma?- gurul mellém Justin.
- Az az igazság, hogy nincs ötletem- vonok vállat.
- Igen hamar kifogytál az ötletekből- jegyzi meg, majd felém mutatja a dvd-t, amit ő választott.- Egy klasszikus, gondolom látta már.
- Nem láttam- rázom meg a fejem, Justin szemei pedig elkerekednek.- Vagyis, meg akartam nézni, de sosem tettem.
-Szent Houthen! Ezt nem mondhatja komolyan!
- Ó, de még mennyire, hogy komolyan mondom.
- Áldja az Istent, hogy én itt vagyok magának- mondja büszkén, majd elindítja a filmet.
- Na persze- morgom, majd leülök a tv elé.

 ~~~~

Pár perccel nyolc előtt érkezem meg a Bieber-házhoz, Max már az ajtó előtt vár Justinnal, akinek ha jól látom nincs túl jó napja.
- Bal lábbal kelt?- kérdem vigyorogva, mire Max rosszalló pillantásokkal jutalmas.- Bocsi ez elég indiszkrét volt.
- Valóban- bólint egyetértően Max.- Szóval, használtad már az új kocsit?
- A mit?
- Ó szentég!
- Na mi lesz indulunk már?- kiáltja Justin.
- Menj a garázshoz!- mondja Max.
- Igenis kapitány- mondja unottan Justin.
- Szóval, hogy is kell használni a kocsit?
- Csak be kell emelni az emelővel Justin székét.
- Csak- mondom, majd én is elindulok a garázs felé.

Fél óra elteltével már a kocsiban ülünk, kereken fél óra kellett ahhoz, hogy beoperáljam Justint (és a székét) a kocsiba.
- Itt balra- mondja Max.
- Igen, tudom merre van a kórház- mordulok rá.- Ott dolgoztam.
- Hé! Nyugi már.
- Teljesen nyugodt vagyok.
- Én pedig érzem a lábam- morogja Justin.
- Sajnálom.
Félek. Félek, hogy megint látni fogom Jonathant. Egyszerűen csak nem akarom látni. Sem őt, sem Mrs. Morrist. Nem telt el olyan sok idő, mióta véget vetettem a Jonathannel folytatott kapcsolatomnak, de egészen eddig a pillanatig nem is gondoltam rá. Eddig.

Miután megérkeztünk kiszedtük Justint a kocsiból, majd Max elindult Justinnal a vizsgáló felé, én pedig gondoltam megvárom őket a kocsiba. Aztán eltelt negyed óra, meg még tíz perc én pedig kezdtem unni a várakozást, úgyhogy gondoltam öngyilkos merényletet hajtok végre magamon, és bemegyek a kórházba.
Minden ugyan az, semmi sem változott, ugyan olyan nagy a nyüzsgés, azonban a kis büfében már egy idős néni árulja a kávét és ő próbálja rátukmálni a másnapos kakaós csigákat az itt dolgozókra.
Aztán miután leülök az egyik asztalhoz, a velem szemben lévő liftből Max és Justin lép ki, mögöttük Mrs. Morris-szal és Jonathannel. Mikor Max megpillant int nekem, hogy menjek oda. Mivel nemet nem mondhatok, felállok az asztaltól, majd Justinékhoz sétálok.
- Bemutatom Dr. Morrist és Dr. Chamberst- mondja Max.
- Ismerem őket már korábbról- mondom mosolyogva. Legalábbis próbálok mosolyogni.
- Vagy úgy- bólint Max.- Nos, akkor ha minden jól megy fél év múlva ismét jövünk- mondja Max, majd kezet fog a két doktorral.
Justin elindul, majd Max és én is, de visszapillantok (ami nagy hülyeség volt). Morris és Jonathan kézen fogva indulnak el a büfé felé, majd Jonathan megcsókolja Morrist.
- Mehetnénk egy kicsit gyorsabban?- kérdem Justint, mire kérdőn rám pillant. Szemem könnyes, de próbálom tartani magam, legalábbis addig amíg vissza nem érünk a Bieber-házhoz. Justin szó nélkül bólint, majd ismét elindul a kocsihoz.
Max beemeli Justint a kocsiba, én pedig beszállok.
Nem sokkal később vissza is érünk, leülök a konyhában, majd próbálom nem elsírni magam Max és Justin előtt.
- Hé Lisa!- felállok, majd megpördülök.- Nem akarsz bejönni?- kérdi Justin.
- Most nincs kedvem filmet nézni- rázom meg a fejem.
- Tudom. Nem is azért kérdeztem. Csak gondoltam jól esne egy kis társaság. Még ha csak rólam is van szó.
- Nagyon rendes vagy, tényleg.
- Szóval?- kérdi, kezét pedig felém nyújtja. Elmosolyodom, majd megfogom a kezét és együtt elindulunk Justin lakrészére.

Negyedik Fejezet

Sziasztok! Sajnos egy nap késéssel érkezett meg a rész, de remélem kárpótolhatlak titeket azzal, hogy a rész Justin szemszögéből íródott, ugyanis túl vagyunk az ezer megtekintésen!

Köszönöm szépen a rengeteg kommentet és megtekintést! Fantasztikusak vagytok! Köszönöm és köszönöm! Jó olvasást mindenkinek!

Ölel mindenkit; Csenge K.

  Negyedik Fejezet -Restart

Justin

Utálom, és mindig is utálni fogom a kiszolgáltatottságot. 

Utálom minden egyes kis részletét, utálom amikor megbámulnak. 

Utálom, amikor megkérdezik miben segíthetnek és, hogy mi történt velem.

Utálom, hogy titkon mindenki összesúg a hátam mögött.

Utálom ezt az egész szaros helyzetet, utálom, hogy élek, utálom magamat és utálok mindenkit, aki azt hiszi bármivel is jobbá és könnyebbé teheti az életemet.

Minden nap ugyan úgy kezdődik. Reggel nyolckor megérkezik Max, aki kivétel nélkül minden reggel megjegyzi, hogy ismét fáradtnak tűnök. Nos, ő biztosan nem tudja milyen, ha az ember a fején és a két karján kívül más testrészét nem tudja megmozdítani. Elmondása szerint volt már nálam rosszabb helyzetű emberrel is dolga. Aztán mikor faggatózni kezdtem sosem válaszolt semmire.

~~~~

A napon amikor a balesetet szenvedtem az első dolog amire emlékszem az az, ahogyan fogja a kezem, és sír. Könnyei végigfolynak az én kezemen is, közben pedig csakis egy dolgot ismételget.

"Nem kellett volna hagynom, hogy elmenj!"

- Nem a te hibád volt- szűröm ki fogaim közül a szavakat, szemem még mindig csukva tartom. 

- Justin- kezemet erősen szorítja, amire összeráncolom a homlokom.- Ne haragudj.

- Van rá okom?- szemeimet kinyitom, ő pedig elkapja rólam a tekintetét.

- Mennem kell, Justin- mondja, majd elengedi a kezem és az ajtó felé lép.

- Visszajössz?

- Lehet- mondja rám sem pillantva, majd elhagyja a kórtermet. 

~~~~

Azóta sem láttam. Persze meg akart látogatni többször is, de nem hagytam. Ha azon a napon nem megy el, talán még ma is hajlandó lennék vele beszélni. De ő meghozott egy döntést. Ahogyan én is.

Miután kiengedtek a kórházból egyszer találkoztam Liammel és Mollyval. Fogták egymás kezét, úgy tűnt Molly könnyen túllépett rajtam. Az eset után rengeteg hangüzenetben és sms-ben  elmondta, mennyire de mennyire nehéz neki. Kettőnk közül én lettem egyszerre nyomorék és magányos, úgyhogy valóban meg tudom érteni, hogy NEKI valóban milyen nehéz.

- Biztosan nem akarsz elmenni?

- De Mason, minden vágyam elmenni a legjobb barátom és a volt barátnőm esküvőjére. Tényleg- bólintok, majd kikapom a kezéből a meghívót és a kandallóba dobom.

- Nem haragudhatsz rájuk örökké.

- Hát, én megpróbálok, jó?

- Hihetetlen vagy- rázza meg a fejét, majd leül a kanapéra.

- Én vagyok a hihetetlen? Mondj legalább egy okot amiért én vagyok a hihetetlen- hangsúlyozom ki az 'én' szót.

- Ennyi idő után sem tudsz felejteni.

- Hű! Ez aztán nyomós érv!

- Justin!

- Mi van?

- Fejezd be!

- Mégis mit?

- Ezt a viselkedést!

- Hagyj békén, ne is törődj velem és akkor talán nem kell elviselned a viselkedésemet! 

- Rendben- bólint, majd az ajtó felé igyekszik.- Ahogy te akarod- mondja, majd hatalmas robajjal bezárja maga mögött az ajtót, én pedig egyedül maradok. Szokás szerint. Talán ez volt az a nap amikor a bátyámat is elvesztettem.

- Gyere be!- kiáltom, mikor kopogást hallok az ajtó másik oldaláról.- Á, Houthen.

 Tea vagy kávé?

- Nagyon vicces- morog, majd belép.

- Minek köszönhetem jelenlétét?

- Itt dolgozom- válaszolta mogorván.

- Rossz napja van?

- A tegnapinál már csak jobb lehet- mondja, majd vállat von.- Bár, magánál sosem lehet tudni- pillant rám.

- Ó, mintha rajtam múlna.

- Az apja volt itt nemrég, és azt mondta, hogy esetleg, ha lenne kedve, akkor

- Nem- vágtam rá.

- Végig sem hallgat!

- Nem kell végighallgatnom ahhoz, hogy tudjam mit akar.

- Igazán kihasználhatná a napot és az időjárást! Kimehetnénk egy kicsit a

- Nem.

- Fogja be és hallgasson végig! Ne menjen el! Hé! Az isten szerelmére miért ilyen makacs?

- Miért ne?- mondom, majd megfordulok és ott hagyom.

- Tudja mit Houthen? Ha annyira hasznossá akarja tenni magát, akkor nézze meg velem ezt- nyújtom felé a dvd-t.

- Ez afféle 'bocsánat, hogy ekkora barom vagyok' ?- vonja fel a szemöldökét.

- A legrosszabb esetben sem- rázom meg a fejem.- De, ha megnyugszik tőle, akkor igen.

- Nem igazán nyugszom meg tőle- rázza meg a fejét.

- Akkor nem- vonom meg a vállam.- Szóval?

- Végül is nincs más dolgom- gondolkozik el.

- Ezt igennek veszem. Öt perc múlva várom két teával a kezében.

- Hé!

- Vicc volt- mondom, de hátra sem fordulok, hanem egyenesen a szobám felé veszem az irányt.- Bár tényleg hozhatna egy teát, kíváncsi vagyok rá.

- Tessék- áll elém Lisa, majd felém nyújtott egy bögrét.- Forró!

- Tegye az asztalra. Aztán foglaljon helyet- mondom, majd elindítom a filmet.

- Hé! Állj! Feliratos?

- És fekete-fehér. Botrányos, nem igaz?

- Miért nem nézünk valami olyan filmet, ami nem feliratos?

- Zavarja?

- Nos.. Nem szoktam feliratos filmeket nézni. Még nem láttam egy ilyen típusú filmet sem. De tudja mit? Megnézem magával, ha holnap én választhatok filmet.

- Jól van- mondom, majd bólintok.- Úgy tűnik sok mindent be kell pótolni a filmek világában.

- Garantálom, hogy tudok magának meglepetést okozni, a holnapi filmmel.

- Legyen úgy, Houthen- bólintok, majd elindítom a filmet.

Mindig is kötődtem a francia filmekhez. Tetszett, ha fekete-fehér volt, tetszett, ha feliratos, sőt még akkor is amikor egy szót sem értettem belőle a 'merci'-n kívül. Tetszettek a színészek, a helyszínek, a zene, a történet. Mindez valahogy magával ragadott. A balesetem előtt sokat jártam Franciaországban. Üzleti utak, kirándulások, vagy éppen egy tökéletes első randevú. Most, a balesetem után már be kell érnem a filmekkel, ugyanis már az előbb felsoroltak közül egyikre sem vagyok képes. Nincs munkám, ha elmennék kirándulni az maga lenne a pokol, az utolsóval pedig ne is foglalkozzunk, hisz köztudott, hogy senkit nem érdekelnek a nyomorékok. Senkit. Ez tény. Sosem mennék el Párizsba újra. Sosem. Még akkor sem, ha fizetnének érte. Nem azért, mert nem szívlelem a helyet, hanem azért mert nem szeretnék ismét összefutni egy Molly-féle lánnyal. Nincs szükségem senkire. Elvégre a legjobb dolog amit tehetnénk, az az, hogy leülünk egymással szembe és bámuljuk egymást, vagy pedig ha igazán különleges alkalomról van szó, elvihetem egy körre a székemmel, ami valljuk be. Elég szánalmas. 

- Hogy tetszett Houthen?

- Egész jó volt- bólint, majd kitekint az ablakon.- Hű, de besötétedett, ha minden igaz hamarosan megérkeznek a szülei és a bátyja.

- Lisa!- kiáltok utána.

- Hm?- fordul hátra, és kérdőn pillant rám.

- Tetszett magának.

- Imádtam- bólint, majd elmosolyodik.- Köszönöm, hogy megmutatta nekem.

- Sajnálom, a tegnapit.

- Nem tesz semmit- legyint.- Mennem kell. Az édesanyja már hazaért- mondja, majd jobb kezével int.

- Akkor holnap maga jön, Houthen.

- Rendben- mosolyog, majd óvatosan becsukja maga mögött az ajtót, én pedig egyedül maradok a szobában.

Harmadik Fejezet

Sziasztok! Vasárnap van, ami nem jelenthet mást, mint egy új Me Before You részt! Remélem tetszeni fog nektek! Köszönöm szépen a visszajelzéseket, nagyon sokat jelent! <3 Nem is húzom az időt! Kellemes olvasást mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!
Ölel mindenkit; Csenge K.

Harmadik Fejezet - Keeping Your Head Up (II.)

Lisa

Hogy furcsa-e látni egy kerekesszékes férfit? Igen.

Sajnálom? Persze, hogy sajnálom.

Kedvesnek kedves? De még mennyire, hogy nem. 

Reggel kilenc óra előtt tíz perccel érkeztem meg a Bieber házhoz. Mason és Pattie meglepetten pillantottak rám, majd Pattie elmosolyodott.

- Max hamarosan végez a teendőivel! Addig bemutatom a házat!- mondja, én pedig bólintok és követem őt.

- Ez itt a konyha, nyugodtan kiszolgálhatod magad bármivel és bármikor.

A konyhaszekrény túlnyomó része üveg és aranyozott fogantyúk díszítik. Benne csészék és kis tányérok tömkelege, amelyek valószínűleg olyan nemes márkájúak, amiről én még hallani sem hallottam. A konyha melletti kis helység telis-tele van igen drága borokkal és pezsgőkkel. A soron következő hely egy kisebb mosodára emlékeztet. Az egész házat a fehér szín uralja, mintha valami kórház lenne, de mégsem szólhatok ellene, ugyanis letisztult és elegáns az egész. Az asztalokon gyönyörű üvegdíszek, és terítők vannak gondosan elhelyezve. Ahogy körbenézek rájövök, hogy én korántsem vagyok idevaló, sőt még talán a kertben sem lennék jó helyen.

- Ez pedig itt Justin lakrésze- mondja Pattie, majd bekopog a szobába.

- Gyere!

Benyit a szobába, ahol két férfi ül és beszélgetnek. Kizárásos alapon a kerekesszékes Justin, a kanapén helyet foglaló pedig Max.

- Már épp szólni akartam, hogy végeztünk- mondja Max, majd feláll a kanapéról és az ajtó felé igyekszik.- Este jövök- szavait Justinnak szánja, de Pattie hálásan bólint, majd Max a bejárati ajtóhoz indul.

- Justin, ő itt Lisa!- Pattie fia elé áll, aki elég nyilvánvalóan világra adja nemtörődömségét. A hatalmas ablak felé fordítja, majd kibámul rajta.

- Remek, esetleg akarod, hogy fejre álljak és tapsoljak neki, vagy egy szimpla biccentés is elég lesz?- kérdi mogorván.

- Justin!

- Szóval?- a kerekesszék megpördül én pedig szembetalálom vele magam. Kérdőn pillant rám, majd az anyjára.

- Nekem megteszi a biccentés is, bár egy Heló-t is igazán boldogan fogadnék- mondom, mire Justin csak megforgatja a szemeit, majd ismét visszafordul az ablakhoz. 

- Ne is foglalkozz vele, biztosan rosszul aludt- mondja Pattie, majd kezét a vállamra helyezi.- Kedvelni fogod, hidd el. Nem mindig ilyen mogorva. 

Nem tudom, Pattie azért hazudott-e, mert azt akarta, hogy ne mondjak fel, vagy azért, mert ő így akart megnyugtatni engem, de Justin még két óra elteltével sem beszél velem. Kérdezhetek én tőle bármit, vagy szánakozóan pillant rám, vagy pedig morog valamit és azt válaszolja: "Nyomoréknak ugyan nyomorék vagyok, de nem hülye" Még arra a kérdésemre is ezt válaszolta, mikor megkérdeztem, nem-e hozhatok neki valamit. A válasz és kérdés közötti összefüggést nem értettem, de inkább kimenekültem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy teát. 

- Ugyan már Lisa, még csak egy délelőttöt töltöttél ott!- mondja Grace a telefonba.

- Te nem látod, ahogy rám néz! Utál engem!- mondom, majd beleharapok az ebédre elcsomagolt szendvicsembe. Épp az ebédszünetemet töltöm a közeli buszmegállóban ülve. Nemsokára vissza kell mennem, de amikor csak tehetem keresek valami kibúvót, hogy elmenekülhessek valahova. A mosdóba, a konyhába, vagy épp a nappaliba.

Justin tényleg szívből utál engem.
- Te is tudod, mennyire fontos a munkád- mondja Grace.- Tudod, hogy anyáék számítanak rád.
- Tudom- értek egyet.- De nem bírok ki itt hat hónapot- mondom.
- Mindig nehezek az első napok- mondja.- Tudod ki mondta ezt nekem?
- Én.
- Igen. Kérlek légy erős.
- Jól van- mondom, majd az órámra pillantok.- Mennem kell. Nyolcra otthon vagyok.
Elköszönök Gracetől, majd visszaindulok a Bieber házhoz.

- Kér egy kis teát?- lépek be Justin szobájába, aki a tévé előtt ül.
- Maga csak ehhez ért, ugye?
- Tessék?
- Mást nem tud csinálni csak rohadt teát? Tudja mit? Nem kell a rohadt teája, sőt nem kell a társasága sem!- mondja dühösen, majd az ajtó felé mutat.
- Én nem tehetek a sorsáról!- mondom az Én szót kihangsúlyozva.- És nem fogok kimenni, mert a bátyja és az anyja megtiltották, hogy hosszabb időre egyedül hagyjam!
- Köpök anyámra és a bátyámra meg főleg! Köpök mindenkire.
Dühösen sarkon fordulok, majd az ajtó felé veszem az irányt.
- Tudja mit?- fordulok vissza.- Felőlem fel is fordulhat, megpróbálkozhat bármivel, de én el nem megyek innen! Nekem kell ez az állás és nem hagyom tönkretegye az életemet a folytonos dühöngéseivel! Remélem ezt egy életre felfogta! Most pedig, ha nem haragszik kimegyek és hozok magának egy rohadt kávét!- mondom dühösen, majd meg sem állok a konyháig, ahol félig-meddig lehiggadok.
- Minden rendben?- lép mellém Mason.
- Ömm, persze- bólintok.- Hogyne, minden a legnagyobb rendben.
- Majd megkedveli magát.
- Azt kétlem- nevetem el magam, majd belehelyezem a teafiltert a bögrébe.
- Elég ideje ismerem ahhoz, hogy tudjam: Meg fogja magát kedvelni.
- Szeretnék önnek hinni, Mason.
- Gondolom most jön az a híres de.
- De jelen pillanatban nem gondolom, hogy lenne esély arra, hogy Justin megkedveljen.

Este hulla fáradtan és idegesen esek haza, felbattyogok a szobámba, de előtte beköszönök anyáéknak és kipakolom a hűtőt valami ehető után kutatva.
- Hát mégis túlélted!- lép be köszönés nélkül a szobámba Grace.
- Hahaha! Nagyon vicces- mondom unottan.
- Ennek biztos örülni fogsz!- vigyorog, majd a háta mögül előhúz egy kisebb pezsgősüveget.- Na mit szólsz?
- Add a poharat!- nyújtom a kezem, mire Grace elneveti magát és teleönti a poharakat.

Díj

Sziasztok!
A tegnapi nap folyamán díjat kaptam, amit ezúton is nagyon köszönök Mezei Zsuzsának, az Enyém vagy! írójának.

Szabályok:

• Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad! 
• Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad!
• Írj 5 dolgot az illető blogjáról! (történetről, designról, szereplőkről)
• Írj 5 dolgot a saját blogodról! (érdekességek, stb)
• Válaszolj, a 10+1 kérdésre!
• Kommentelj annak a blogján egy bejegyzéshez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés. Ez lehet kritika, vélemény, a lényeg, hogy építő jellegű legyen!
• Cseréljetek linket! 
• Küld tovább 5 embernek a díjat! 
• Tedd ki a plecsnit jól látható helyre, úgy, hogy az erre blogra vezessen!
• Jelezd az általad díjazott blogján, hogy díjat kapott! 
• A bejegyzésbe másold be az egész szabályzatot és a kérdéseket! 

5 dolog az Enyém vagy!-ról:

1. Maffiás sztori, ami nagyon közel áll a szívemhez, hisz én is több ilyen blogot is írtam (New Home, That's My Boy)
2. Szépen kidolgozott a cselekmény
3. Rendszeresen érkeznek a részek, ami egy hatalmas pluszpont 
4. Mindenki megtalálja a számára szimpatikus karaktert
5. Izgalmas a cselekménye a történetnek

5 dolog a Me Before You-ról:

1. Egyáltalán nem terveztem megnyitni ezt a blogot, de többen is biztattak, ezért mégis meghirdettem a blogot 
2. Nem számítottam ekkora érdeklődésre
3. Nem szokványos JB fanfiction, sőt szokásom nem szokványos történeteket írni, de ez úgy gondolom eléggé kitűnik az eddigi irományaim közül, hisz Justin mozgássérülté vált már a történet elején
4. Eredetileg a blognak magyar címet szerettem volna, de olyan hamar jött a nyitás, hogy nem volt időm kitalálni
5. A blog írása közben mindig Imagine Dragonst hallgatok (vagy Justint, egyértelmű)

Kérdések & Válaszaim:

• Mikor kezdtél el blogolni? 
• 2013
• Mi ihlette a történetedet?
• A Mielőtt Megismertelek című könyv
• Milyen témában írsz legszívesebben?
• Akciódús blogokat szeretek írni, illetve mostanság romantikus történeteket
• Melyik a kedvenc fejezeted a blogodban?
• Jelenleg a Prológus
• Milyen szokásaid vannak blogolás közben?
• Zenét hallgatok megállás nélkül
• Kedvenc JB fanfic író? (magyar, max.5)
• Horváth Réka, Mezei Zsuzsi, Winnie Biersack, Csonka Emese, Mohácsi Dzseni
• Kedvenc JB blogjaid? (magyar, max.5)
• Sweet Hell, Enyém vagy!, You've Given Me Purpose
• Van valaki aki segít/segített az írásban, vagy akár az előmunkálatokban?
• Igazából csak véleményezték páran a megjelenés előtt a fülszöveget
• Van olyan blogger akivel szoktál beszélgetni?
• Fentebb felsorolt leányzók, illetve Karászi Ramóna
• Mit mondanál azoknak, akik nem mernek belekezdeni a blogjukba, vagy akiknek kevés az olvasójuk?
• Sose adjátok fel azt, amit szerettek csinálni! Kezdjetek bele, és majd meglátjátok, ahogy érkeznek a fejezetek egyre több embert ragad magával a történet!
• Mondj pár szót az olvasóidról/olvasóidnak!
• Mindent köszönök nekik! Nélkülük nem kezdtem volna bele ebbe a blogba!

Akiknek küldöm a díjat:

• Horváth Réka: Sweet Hell
• Frauenberger Anni: Secrets Life
• Csonka Emese: Future

Sajnálom,. hogy csak három ember, de nekik szándékozom továbbküldeni a díjat, hisz akiknek küldtem volna, már megkapták egyszer :)

Második Fejezet

Sziasztok! Ismét eltelt egy hét, ami azt jelenti itt az ideje, hogy hozzak egy újabb  részt! Köszönöm mindenkinek, hogy ennyi embert érdekel a történetem, nagyon nagyon sokat jelent nekem! Ha van kedvetek csatlakozzatok a rendszeres olvasókhoz, írjátok le véleményeteket! Sokat számít a véleményetek! Na, de nem is húzom az időt! Kellemes olvasást mindenkinek! Vigyázzatok magatokra!
Ölel mindenkit; Csenge K.

Második Fejezet - Keeping Your Head Up

Lisa

- Ébresztő!- kopogtat be hozzám anya, mire kinyitom szemeimet és körülnézek. Megint sikerült a fotelemben elaludnom, aminek hála elfeküdtem a nyakam és mikor felálltam minden csontom hangos ropogással jelezte, hogy nem volt a legkellemesebb a fotelen aludni.

- A fenébe is- morgom, majd leballagok a konyhába és bevetem magam a kávéfőző elé.

- Találtam neked egy remek állást!

- És mégpedig? Mi lenne az?

- Egy családnál kellene dolgoznod, egy deréktól lebénult férfi mellett.

- Ho ho ho ho ho! Egy lebénult férfi mellett?- vonom fel a szemöldököm.

- Hé! hisz egy kórházban dolgoztál!

- Igen, a büfében- motyogom.

- Te mondtad, hogy szívesen elvállalsz bármit.

- Igen, de arról nem volt szó, hogy egy lebénult férfit kell ápolnom! Nem lennék rá képes!

- Lisa..

- Keress mást!- mondom dühösen, majd feltrappolok a szobámba a kávémmal.

- Csak legalább adj neki egy esélyt!- löki be az ajtót anya, ami miatt sikeresen kilöttyintem a kávét a fehér szobaszőnyegemre.

- A fenébe is!- csattanok fel.- Mit akarsz, mit tegyek?

- Csak menj el az állásinterjúra. Kérlek!

- Jól van!- mondom, majd felkapok egy rongyot és próbálom eltüntetni a kávéfoltot a szőnyegemről.- Mikor is lesz az az állásinterjú?- kérdem kínosan.

- Ma délután- böki ki anya.

- Hogy micsoda? Ma délután?- kérdezek vissza meglepődötten.

- Tudtam, hogy nem fogsz nekem nemet mondani- mondja mosolyogva.

- Hm, mernék nemet mondani- dünnyögöm.

- És azt mondták, hogy ha megfelelsz a feltételeknek másnap már munkába is állhatsz!

- Remek- motyogom, majd nekiesek a szekrényemnek és alkalmi ruha után kezdtem kutatni.

- Anya! Pontosan hány órára kell mennem?- kiabálok le az emeletről anyának, aki a konyhában főz épp.

- Tessék?- kiabál vissza, mire dühösen kitrappolok a szobából, le a konyhába.

- Mikor kezdődik az állásinterjúm?

- Ó, délután ötkor- mosolyog rám.

- Miért kell olyan anyának lenned, aki minden tervet előkészít? Nem várhatott volna még egy kicsit a dolog! Még nem is estem mély depresszióba! Legalább azt megvárhattad volna! Így nem is volt időm hisztizni és elgondolkodni a világ nagy kérdésein! Sőt depresszióm áttorkollhatott volna akár egy öngyilkossági kísérletbe is!

- Lisa!- mordul rám apa, aki a nappaliban ücsörgött.

- Mi van? Csak vicceltem!- fordulok felé meglepődötten.

- Ne viccelődj! Nem vagyok épp viccelődős kedvemben.

- Sajnálom. Erről nem én tehetek- vonok vállat, majd felkapom a kocsikulcsomat és a garázs felé igyekszem.

- Hová mész?- kiált utánam anya és apa.

- Venni egy normális ruhát arra a hülye állásinterjúra, ami három órán belül elkezdődik!- csattanok fel, majd kilépek a házból és meg sem állok a kocsimig, amibe beülök és megkeresem a legközelebbi kisebb butikot. 

- Akkor ez megfelel?- mutatja fel az idős néni a kosztümöt, amit kiválasztottam. Fekete, és ez volt az amin egyetlen egy fodor sincs. Talán jobb lett volna, ha farmerben megyek.

Délután fél ötkor, már anyára várok akik ragaszkodott, hogy elkísérjen. Fekete blézeremhez és szoknyámhoz egy szürke inget vettem fel, ami által sikeresen elértem azt, hogy úgy nézzek ki, mint aki temetésre megy. Vagy egy cirkuszba fellépni. Bohócként.

- Nagyon..

- Ne is mondd ki!- morgom anyának, mikor felém közelít.

- Azt akartam mondani,hogy nagyon elegáns vagy!

- Hm, én nem így gondolom- rázom meg a fejem, majd beülök a családi autó anyósülésére. 

- Aztán csak ügyesen!- kiált utánam anya, mikor bekopogtatok az ajtón. 

- Kerüljön beljebb!- mosolyog rám egy fiú, majd a nappalijuk felé mutat.- Mason Bieber vagyok- nyújtja kezét, majd kezet rázunk. 

- Lisa Houthen- mosolygok. 

- Nos, ahogy a bemutatkozó levelében is írta, mielőtt jelentkezett volna az állásra, egy kórház büféjében dolgozott.

Bólintok. 

- Nem hangzik valami fényesen, nem igaz?- kérdem.

- Nos, az előző jelentkezőnk már több helyen is beteggondozóként dolgozott. 

A nő talpig fehér ruhában lépett ki a házból, mikor én kiszálltam a kocsiból. Mikor megláttam csakis arra gondoltam: Hogyan jelentkezhettem én erre az állásra?

- Akkor valóban nem hangzik túl jól a büfés állásom- bólintok, majd egy nő lép be a nappaliba.

- Mason! Ki ez az aranyos ifjú hölgy?- mosolyog rám, majd bemutatkozik.- Pattie Mallette vagyok.

- Lisa Houthen- mosolygok, majd vele is kezet fogok. 

- Örülök, hogy a veled egykorúak is szívesen segítenek kortársaikon- pillant rám.

Ha tudná mennyire szeretek segíteni..

- Szóval nem volt még tapasztalata beteggondozásban?- kérdi Mason.

- Igazából, csak a nagypapámat ápoltam anyukámmal, amikor nagyon megbetegedett. De ez nem is olyan dolog, ami beszámítható lenne- fecsegek.

- Nos, Justinnak elég nehéz helyzete van. Deréktól lebénult. Már annak két éve.

- Nagyon sajnálom- pillantok Pattiere, majd Masonre. 

- Természetesen itt van Max, aki ápolja Justint. Az ön feladata, hogy egész nap vigyázzon rá, amikor Max nincs itt. Reggel kilenckor kezdődik a munkaideje és este fél nyolckor ér véget. Ezen az időn belül a házon belül tartózkodik, kivéve az egy órás ebédszünetet, ami idő alatt Max itt lesz és ellátja Justint. 

- Értem-bólintok.

- Mit gondol, miért kellene önt választanunk az előző jelentkező helyett?

A kérdés váratlanul ért, afféle hideg zuhany volt számomra, nem számítottam efféle kérdésre. 

- Hát, szerintem fontos lenne, hogy Justin boldogan élje a mindennapjait. Alapvetően egy nagyon vidám és mosolygós személyiség vagyok.Előző munkámból adódóan nagyon jól kijövök bárkivel.

Pattie egyetértően bólint és folyamatosan mosolyog.

- Ez remek!- csapja össze két kezét Pattie.- Pont ilyen vidám személyiséget keresünk, nem igaz Mason?

Mason némán bólint, majd a kezében tartott hatalmas köteg papírra pillant.

- Nos, akkor úgy tűnik anyámat sikeresen megvetted- mondja nevetve Mason, majd a kezembe nyomja a szerződést. Legszívesebben ugrálni tudnék örömömben, de türtőztetem magam, elfogadom Mason tollát majd aláírom a szerződést, ami leírja, hogy hat hónapig nem mondhatok fel semmilyen körülmények között. Elég jól fizető állás, a szüleim ezt örömmel fogják hallani, legalábbis anya biztosan. 

- Akkor holnap kilenckor!- Pattie kikísért az autóig, anya biccent felé, majd bólintok és beszállok a kocsiba.

Anya kikanyarodik az utcából, lehalkítja a kocsiban a zenét, majd hangosan sikítozni kezd.

- El sem hiszem! Ez, ez hihetetlen!

- Hát, igen, szerintem is- mondom egyetértően, majd anyával meg sem állunk a kedvenc cukrászdánkig.

Első Fejezet

Sziasztok! 

Itt is lenne az első fejezet remélem elnyeri tetszéseteket! Írjátok le a véleményeiteket!

Ezen kívül köszönöm szépen mindenkinek a támogatást, a rengetek kommentet facebookon és itt is! Fantasztikusak vagyok! Köszönöm szépen! <3

Jó olvasást mindenkinek!

Első Fejezet - I'm So Sorry

Lisa

- Miss Houthen! Miért van az, hogy akárhányszor találkozom magával ön mindig Mr. Chambers közelében látom, amikor világosan megmondtam magának, hogy ne tegye!- Mrs. Morris a folyosó másik oldaláról kiált rám, mire összerezzenek, majd Adam besétál a közelben lévő kórterembe. Pár pillanat múlva már előttem áll.

- Én csak..

- Ön csak mi? Hm?

- Én éppen menni készültem- mondom, majd igyekszem eggyé válni a fallal, ami mögöttem van.

- Én is így gondoltam- bólint, majd megvárja, míg visszasétálok a büfébe, ahol már hatalmas sor áll, és vár rám.

- Mit adhatok?

- Kávét kérnék.

Bólintok, majd elkészítem a rendelést és az ezután érkező tízet is.

- Minden rendben?- lép mellém Chambers.

- Egy kávé lesz, ugye?- vonom fel a szemöldökömet.

- Ne csináld ezt.

- Mégis mit? Azt hittem beszéltél ezzel a mániákus nővel!

- Beszéltem vele. Hidd el, Lisa!

- Azt hiszem, jobb ha mindennek véget vetünk még mielőtt még inkább megkedvellek- mondom, majd megkeverem a kávés pohárban a cukrot.

-  Lisa, te is tudod, hogy szeretlek és fontos vagy nekem!

- Itt a kávéd!- nyomom a kezébe a forró poharat.- Következő!

- Lisa!

- Ne hívj többé!- mondom dühösen, majd visszafordulok a kávéfőzőhöz.- Mit adhatok?

- Egy lattét! Köszönöm- mosolyog rám kedvesen a hölgy.

- Tessék- a poharat leteszem az asztalra, majd mivel senki sem áll a sorban, elindulok a főnökömhöz.

- Miss Houthen! Miben segíthetek?- kérdi Mrs.Watsen.

- Felmondok- jelentem ki könnyedén.

- Tessék? Na,de.. Miért? Lisa!

- Nagyon sajnálom. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna- mondom, majd aláírom a papírokat, amit Watsen elém tett még korábban. - Mindent rendbe raktam, a kötényem is ott van a pulton a névtáblámmal együtt.

Mrs. Watsen egy borítékon nyom a kezembe.

- Három havi béred- mondja.- Mindent köszönök.

- Látjuk még egymást- mosolygok, majd az ajtó felé veszem az irányt.

- Houthen!

- Igen?

- Remélem megtalálja azt a munkát, amit keres.

- Én is- válaszolok, majd kilépek az irodából.

Beszállok rozoga kocsimba, majd meg sem állok hazáig.

- Szia kicsim!- mosolyog anya, majd furcsállva néz rám.- Hogyhogy ilyen korán itthon vagy?- kérdi.

- Felmondtam- bököm ki, majd anya kezéből kiesik a pohár, amit éppen el akar mosni.       

- Tessék? Lisa tudod, hogy minden pénzre szükségünk van!

- Sajnálom! Sajnálom, érted? Keresek új állást, ígérem! Ne haragudj rám,egyszerűen, egyszerűen nem tudtam már tovább ott lenni! 

- Kicsim, és mi van Jonathannel?

- Megvan- mondom unottan.

- Na ülj csak le a kanapéra!- utasít anya, majd a nappalira mutat.- Szóval?- néz rám kérdőn.

- Igazából nem is Jonathanről van szó- mondom, majd anya még érdeklődőbben néz rám, ami arra ösztökél, hogy folytassam a mondanivalómat- Inkább Mrs. Morrisról van szó.

- Jonathan főnökéről? Mi köze van Jonathan főnökének hozzátok?

- Hát ez az! Semmi az ég világon! Már abba is beleszól, ha a folyosón összetalálkozva váltunk pár szót- rázom meg a fejem csalódottan.

- Jajj kicsim.

- Én tényleg szerettem őt. De, de ez a nő- hangom elcsuklik, anya pedig szorosan magához húz.- Sajnálom, hogy felmondtam. Nem maradhattam ott!

- Semmi baj. Semmi baj- volt valami anya hangjában, ami felettébb megnyugtató volt.- Minden rendbe jön, hidd el- hajamat simogatja, hangja még mindig nyugodt. Pedig aggódni kellene. A család jövedelmének nagy részét az én fizetésem tette ki. Persze már csak múltidőben. 

- Mi lesz most?- nézek fel rá, kisírt szemekkel. Már vagy fél órája, hogy ott kucorogtunk a kanapén. 

- Holnap lemegyünk a munkaügyi központba, és keresünk neked egy rendes állást!- mondja lelkesen, majd rám mosolyog.
- Már, ha van olyan ebben a kicsi városban- szipogok.
- Biztos, hogy van! Hidd el kicsim! Pár nap múlva ismét lesz munkád!
- Bárcsak teljes mértékben tudnék hinni neked.
Nem sokkal később apa is megérkezik, majd mikor anya elkiáltja magát, hogy kész a vacsora Grace is felbukkan. Grace, mint tipikus húg, tartja magát a szerepéhez és akkor idegesít fel amikor csak tud.
- Szóval, mi van Jonathannel?- húzza fel szemöldökeit Grace, mire anyára pillantok.
- Grace drágám, egyél még egy kis brokkolit!- nyomja Grace arca elé a salátástálat anya.
- Most meg mi van?- kérdi Grace, majd egy újabb adag brokkolit mer a tányérjára.
- Nem vagyok éhes- jelentem ki, majd nagy lökettel felállok és felsétálok a szobámba. Bekapcsolom a tévét, majd megnézek pár krimisorozat legújabb részét aztán anya kopogtat az ajtómon.
- Hm?
- Minden oké?- pillant be a szobába anya, mire bólintok.- Hozzak valamit?
- Ne, de azért köszi- mosolygok rá, majd szó nélkül becsukja az ajtót.
Lezuhanyozok, majd berakok magamnak egy filmet, közben pedig a laptopomon kutatok állásajánlatok után. Aztán megrezzen a telefonom. Felkapom a földről a táskámat, majd nagy nehezen előhalászom a telefonom. Egy sms érkezett és egy tucat nem fogadott hívásom van.
Jonathan Chambers : Annyira sajnálom! Kérlek vedd fel a telefont!

Prológus

Sziasztok! 

Nagyon örülök, hogy ilyen sok embert érdekel a sztorim! El sem tudom mondani milyen boldog vagyok! Ha tetszett nektek a rész írjátok le a véleményeiteket! Igyekszem a következő résszel, ha gondoljátok készítek egy csoportot, amiben értesítelek benneteket a következő rész érkezéséről! Nos nem is húzom tovább a szót, itt a prológus, jó olvasást mindenkinek!

Prológus

 2015. Október 14.

- Tényleg muszáj elmenned?- kérdi a lány, mikor Justin kilép a fürdőszobából.

- Ha nem kellene elmennem, itt maradnék veled, hidd el. 

Justin rámosolyog a lányra, majd a szekrényében kezd kutatni a legújabb inge után.

- Jobb lenne, ha elköltöznénk innen, és új életet kezdenénk- mondja a lány, majd kiskutya szemekkel pillant Justinra.

- Nem tehetem. Kell ez a munka és ezt te is tudod.

- Annyi megbízatásod volt már. És még mennyi lesz! Nem igaz, hogy egyetlen egyet nem tudsz mellőzni. Kérlek! Tedd meg értem! Kérlek!- a lány közelebb sétál Justinhoz, majd szorosan magához húzza a fiút.- Justin! Kérlek ne hagyj itt ismét!

- Sajnálom- mondja Justin, majd megöleli a lányt és megcsókolja. 

- Kérlek!

- Mennem kell. 

Justin az ajtóhoz lép, majd egy utolsó pillantást vet gyönyörű barátnőjére. Ekkor elhatározza, hogy amikor viszontlátja őt, el fogja jegyezni. 

Beszáll a liftbe, majd megnyomja a földszint gombot. 

- Jó reggelt Mr.Bieber!- köszönti a szálloda biztonsági őre. 

- Jobb is lehetne! Milyen időnk van ma?

- Nem jó! Hajnal óta csak esik és esik.

- Hm, akkor nincs motoros idő- mondja Justin, majd James egyetértően bólint.

- Hívjak esetleg egy taxit? Vagy adjam inkább a kocsikulcsát?

- Nem köszönöm, jobb lesz, ha gyalog megyek- mondja Justin, majd kezet fog James-szel és elindul az esőben, a munkahelye felé. 

A reggeli forgalom teljesen máshogy fest a járdáról szemlélve, mint az utakról. Minden sokkal részletesebb, mint a motoron ülve, főleg, ha az ember 150 km/órával halad az úton. Akkor semmit sem venni észre abból, ami a hatalmas városban történik. A kávézókban az ajtón túl is kacskaringózik a sor, legtöbben miután megveszik kávéjukat alig várják, hogy kiszabaduljanak az üzletből. Sokat a padon ülve, vagy épp a járdán sietve lapozgatják a napilapokat, és vannak akik mérgesen zsörtölődnek, amiért nem lehet taxit fogni. Akadnak olyanok is, akik már ilyenkor a főnökükkel konzultálnak telefonon, hogy miért fog késni a mandulatejes kávéjuk, vannak akik a gyerekeiket viszik iskolába, vagy éppen az óvodába. Justin kikapja a telefont a zsebéből, majd felveszi. Az egyik munkatársa az.

- Merre vagy?

- Hamarosan ott vagyok! Ez az eső, teljesen felforgatja a közlekedést!

- Vagy csak a tiédet- Liam hangján hallani, hogy vigyorog.

- Foghattam volna taxit is! De nem tettem!

- Büszke vagyok rád- Liam teljesen elveszti a türelmét és beleröhög a telefonba.

Justin eközben bosszúsan lelép a zebrára, arcába folyik a hajáról az összes víz. Még mindig nem állt el az eső. Éles hangot hall, majd oldalra pillant. Földbe gyökerez a lába, meg sem tud moccanni. Reménykedik benne, hogy a motor meg tud állni de téved. Telefonja lehull a földre, őt pedig elsodorja az éppen fékező motor.

- Justin! Justin ott vagy még?- Liam kétségbeesett hangja hallatszik a telefonból. Azonban nem érkezik válasz. A motoros leszáll a járműről, majd az elsodort férfi mellé guggol. 

- Valaki azonnal hívja a mentőket!- kiáltja el magát, majd hamarosan meg is érkezik a segítség, egy nő az egyik kezében a telefonja, másik kezével pedig kislánya aprócska kezét szorítja. 

- A mentők hamarosan megérkeznek- mondja, majd a háttérből már hallani is a sziréna monoton hangját. A kislány az ájult Justinra pillant, majd elcsodálkozik.

- Anya! 

- Tessék szívem?- néz le rá az édesanyja.

- A bácsi meg fog halni?- kérdi a kislány, majd hatalmas szemeit ismét a földön fekvő férfire mereszti. Embertelen pózban fekszik, körülötte a tócsákban már elkeveredett vére is. Az anya szipogva megszorítja kislánya kezét.

- Nem tudom kicsim- mondja erőtlen hangon.

A mentőautó kerekei kissé megcsúsznak az úton, majd hatalmas fékezés után megáll. Két középkorú férfi száll ki az autóból, majd megkezdik Justin újraélesztését, és ellátását.